Január végére mindenkinek elege van a télből és legszívesebben már ugranánk a tavaszra. Az pedig, hogy ilyenkor havazik, végképp igazságtalannak tűnik, hiszen annak karácsonykor van itt az ideje.
Hitte volna, hogy ezt csak Dickens miatt gondoljuk? Persze a jó szerző nem a havazásról tehet meg a télről, hanem arról az elképzelésről, hogy az idilli karácsony elengedhetetlen díszlete a havas táj. A kisgyerekek fehér karácsonyra vágynak, azonban a legtöbb esetben a havazás, pláne a több napig tartó fehér hótakaró elmarad az ünnepek alatt (legalábbis Angliában, amivel kapcsolatban a fordítás alapjául szolgáló BBC cikk született. Itthon sem jobb a helyzet: a Qubit cikke szerint mindössze kilenc alkalommal volt fehér karácsony 1900 és 2017 között.)
Ezt a korai csalódást a legtöbben feldolgozzák, akad azonban olyan is, aki megpróbál utánajárni miért nem havazik karácsonykor, vagy legalábbis miért várjuk. Utóbbiak közé tartozik George Adamson, aki a londoni King’s College-ban tanít földrajzot.
Éppen ez az évtized volt az, amikorra a későbbi író, Charles Dickens gyerekévei is estek. Dickens “a leghidegebb évtizedben nőtt fel, amelyet Anglia látott az 1690-es évek óta, ez az élmény pedig rajta hagyta a nyomát a novelláin, mint a Karácsonyi ének” – írta A kis jégkorszak (The Little Ice Age) című könyvében Brian Fagan antropológus.
Ebben az időszakban olyan hideg volt, hogy 1814 februárjában még a Temze is befagyott. London ebben az évben tartott utoljára négy napig tartó fagyvásárt; népünnepélyt és vásárt a Temze jegén. Az emberek sátrakat állítottak a befagyott folyón, sőt egy elefántot is átsétáltattak a jégen a Blackfriars-híd alatt. Bár az 1812-ben született Dickensnek konkrétan erről a télről nem valószínű, hogy voltak emlékei, de egész kiskorában hasonlóan fagyos teleket élt át. Így amikor később leült írni, történeteiben ezeknek a teleknek az emléke bukkant fel. Adamson az Egyesült Királyságban nőtt fel, ahol a december nem számít kifejezetten havas hónapnak, ennek ellenére a karácsonyi témájú képeslapok, könyvek, fotók mind hóborította képekkel illusztrálják az ünnepet. Honnan ered ez az elképzelés? A szakértők szerint a kulturális emlékezetből, kicsit konkrétabban pedig az 1810-es évek különösen hideg teleiből. Éppen ez az évtized volt az, amikorra a későbbi író, Charles Dickens gyerekévei is estek.
A kérdés az, hogy terjedhetett el ennyire a fehér karácsony kifejezés, amikor az Egyesült Királyság meteorológiai szolgálata szerint az, hogy december 25-én hótakaró borítsa az országot meglehetősen ritka. Az elmúlt ötven évben harminc alkalommal szállingózott valamennyi hó ezekben a napokban, de az, hogy 260 megfigyelő állomásról jelentsenek összefüggő hótakarót, mint 1982-ben – különösen ritka. Január és március közötti időszakban sokkal nagyobb eséllyel havazik az országban, mint decemberben.
Ha a tények nem támasztják alá, hogy lett mégis ilyen általánosan elfogadott a havas karácsony? Angliában Dickenset szokták emlegetni, mint az embert, aki újra divatba hozta a karácsonyt. Az ipari forradalom miatt az emberek az ország más vidékeire költöztek, a korábbi hagyományok feledésbe merültek, a szokások elvesztek. Az 1800-as évek első évtizedeiben Sir Walter Scott és Washington Irving is lamentált a korábbi ünnepek, tradíciók elvesztésén. Amikor 1843-ban megjelent a Karácsonyi ének, a viktoriánus Angliát elvarázsolta az ebben ábrázolt tökéletes ünnep, mivel sok középkorú angol gondolt vissza nosztalgiával a fiatalságuk karácsonyaira. “Tekintve, hogy Dickens szinte egyedül alkotta meg a ma is ismert, modern karácsonyt” – írja Peter Ackroyd, Dickens életrajzírója,“érdemes megjegyezni, hogy az író életének első nyolc évében valóban minden alkalommal fehér volt a karácsony. Vagyis néha a valóság hamarabb létezik, mint a fantáziakép.”