Hírek

Átadták a Latinovits-díjat Balatonszemesen

Egész hétvégés megemlékezést tartott a Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete Balatonszemesen, ahol a színészkirály halálának évfordulójához közeledve középiskolás és felnőtt versmondók tolmácsolták a klasszikus és kortárs magyar költészet elementáris erejű verseit. Vasárnap átadták a Latinovits-díjat és a Latinovits-diplomát.

Published on

29. alkalommal rendezte meg Balatonszemesen a Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete a Latinovits Versmondó Találkozót, amely a versmondás mellett több megemlékezést, múzeumpedagógiai és zenei programot is tartogatott a résztvevőknek. Az egész hétvégén át zajló, komoly szakmaisággal és három évtizedes hagyománnyal bíró verseny zárásaként a Latinovitsról elnevezett, és a végső nyughelyétől néhány száz méterre lévő művelődési házban összegyűlt fiatalok, felnőttek és szépkorúak három fordulón keresztül mondtak verset, meglátogatták a Latinovits Emlékmúzeumot, részt vettek Csiák László zenés programján, megkoszorúzták a színészkirály és testvére, Bujtor István, édesanyjuk, Gundel Katalin és a verseny egyik alapítója, Csonka Márta síremlékét, majd ünnepélyes visszaemlékezés keretében Kiss László, az egyesület és az alapítvány egykori alapítójának emléktábláját is megkoszorúzták.

Az ország minden pontjáról a Balatonra érkező vers- és prózamondók felelevenítették a klasszikus magyar líra, a XX. századi költészet és a ma élő költők, írók életművét, izgalmas verseit. Minden előadó három verset mondott el. A palettán elfoglalta helyét Petőfi Sándor, Arany János, József Attila, Ady Endre, Dsida Jenő, Radnóti Miklós, Heltai Jenő, de ott volt a megidézett költők között Reményik Sándor, Szabó Lőrinc, Márai Sándor, Szilágyi Domokos, Romhányi József, Sziveri János és Kányádi Sándor is. A ma élő költők versei és rendkívüli hatást gyakoroltak a nézőkre. Ágai Ágnes, Szabó T. Anna, Kiss Judit Ágnes, Garaczi László, Parti Nagy Lajos, Cséby Géza, Tóth Krisztina, Terék Anna, Vida Kamilla, Zrubecz Szilvia, Simon Márton versei, de még Bródy János szerzeménye és Geszti Péter prózája is elhangzott. A megidézett élőköltők közül Devecsery László és Lutter Imre volt jelen, utóbbi szerző a két rendező szerv elnökeként, s mint zsűrielnök, aki hangot is adott annak, hogy ha hirtelen megkérdezne valakit az utcán, kiket ismer a mai líra reprezentánsai közül, a legtöbben alig tudnának mondani három vagy négy nevet mondani, pedig ezek a szerzők a mi nyelvünkön, a mi korunkban, a mi problémáinkkal, vágyainkkal, gondolkodásunkkal élnek, rólunk írnak, nekünk üzennek, nem is akárhogy.

Latinovits Zoltán végső nyughelyénél Lutter Imre a színészkirály szavait idézte elsőként: „Igazságomból nem engedtem soha, káros szenvedélyem a dohányzás, meg az, hogy tehetségtelen, ezért rosszakaratú emberekkel összeférhetetlen vagyok.” Majd felidézte: Latinovitsot összeférhetetlennek, rendszerellenesnek tartották egyéni véleménye, meg nem alkuvó életszemlélete miatt. Ebből kifolyólag élete utolsó éveiben alig kapott szerepeket, és folytonos zaklatásoknak volt kitéve.

 

Beszéde végén Nagy László Gyászom a színészkirályért című versét idézte alátámasztásként:

 

„Mi történt megint, mi történt?

Kicsoda ment el megint

valami vérző eskű szerint

szétdúlva a köznapi törvényt?

 

Eb voltál, vagy nagyranőtt Krisztus?

Csak jó ripacs, vagy színészkirály?

Szépség, vagy hetven kilógram színhús? –

a színfalak mögött az irigység,

közöny és középszer még hezitál.”

A zsűriben Lutter Imre mellett Linka Ágnes előadóművész, a Latinovits Alapítvány kurátora és Wiegmann Alfréd rendező, a Magyar Versmondók Egyesületének alelnöke foglalt helyet. Wiegmann Alfréd szakmai értékelésében kiemelte: olyan erős mezőny, olyan igazán kimagasló színvonal mutatkozott meg, hogy a zsűritársakkal tényleg csak nagyon nehezen tudták eldönteni, hogy kiknek ne jusson a dobogón hely, mert rengetegen megérdemelték volna.

Végül a Latinovits-díjat a Lovasberényből érkezett, kiváló és tapasztalt előadó, Horváth Péter kapta, aki Csoóri Sándor, Markó Béla és Geszti Péter műveit tolmácsolta. A dobogó első fokára Balázs László Gábor állhatott, míg az ifjúsági korosztályban egy délvidéki versmondó tehetség, a vajdasági Zentáról érkezett Galusz Áron érdemelte ki a Latinovits-diplomát Zelk Zoltán, Sziveri János és Part Nagy Lajos műveinek bemutatásával, Gyenese Szulamit pedig az első díjat tudhatja magáénak. A felnőtt korosztályban második lett Balázs Attila, harmadik Simon Tamás Ferenc, az ifjúsági kategóriában a dobogó második helyén Szlobonik-Rampasek Enikő, harmadik fokán Nagy Tímea Zsóka állhatott. A nyerteseknek és a további díjazottaknak a részbeni támogató Balatonszemes Önkormányzata részéről Németh Kornélné polgármester gratulált, aki több programon is személyesen vett részt.

Exit mobile version