Alföldi a 2013-at követő időszakról

Még kíváncsibb színházat csinálna Alföldi Róbert, ha folytathatná munkáját a Nemzeti Színház élén. Azt viszont nem gondolja, hogy polgárpukkasztó lenne. A HVG-nek adott interjúban magát hétköznapi, polgáriszínház-csinálónak nevezi.

A hvg.hu interjúja.

hvg.hu:  Utolsó évadját kezdi a Nemzeti Színházban. Elég sűrű négy éve volt. Hol a személyét kezdték ki, hol a leváltását követelték, hol a bemutatott darabok miatt volt hangos a Nemzeti körüli kultúrpolitika. Végigvihető volt az a pályázat, amivel elnyerte a direktori széket?

Alföldi Róbert: A pályázat a mai napig olvasható a neten. Kevesebb elméleti eszmefuttatást, sok konkrétumot tartalmaz, így mérhető és számon kérhető, hogy mit ígértem, és az is, mi valósult meg. A leírtaknak nagyjából a kilencven százaléka.

hvg.hu: Mi az elmaradt tíz százalék?

A.R.: Nem sikerült összehozni a koprodukciós előadásokat. Az egyre szűkösebb büdzsé miatt, meg azért sem, mert ezek az országhatárokat átlépő közös munkák csak úgy jöhetnek létre, ha sikerül „két lábra állítani” a színházat, ha az alapok szinte tökéletesek, ha a színház profi módon tud működni. Előbb fel kellett építeni egy nagyon határozott minőségű művészi intézményt.

fotó: Fazekas István

hvg.hu: Újabb ötéves ciklusra is pályázni készül. Az elmúlt időszak tanulságai alapján mit változtatna, mire helyezne nagyobb hangsúlyt?

A.R.: Az eddigi úton haladnék tovább, csak még szabadabban. Még kíváncsibb színházat csinálnék. A kulcsszó talán a kapcsolat lenne. Az eddiginél is nagyobb szerepet kapna a néző és a színház közötti kommunikáció. Nagyobb hangsúlyt fektetnék a Náthán gyermekei című előadással elindított drámapedagógiára. És megvalósítanám az elmaradt koprodukciós előadásokat.

hvg.hu:  A „nemzeti” színház hazánkban mindig ügy volt. Mit jelent önnek a nemzet és a nemzeti fogalma?

A.R.: Láttam egy rövid filmhíradórészletet, ahol Németh Antalt, a Nemzeti Színház egykori igazgatóját arról kérdezték 1935-ben, hogy mi a feladata a megújult Nemzeti Színháznak. Válasza frappáns és egyszerű volt: az örök ma és az örök jelen törekvéseinek legyen a háza. Hát valahogy így gondolom én is. Egyébként minden szellemi újításban ott van a hagyomány is, mert arra épül, anélkül nem is létezik.

hvg.hu: Németh Antalt a háború után eltávolították a színház éléről, s ezt sosem tudta feldolgozni… Újítónak tartja magát?

A.R.: Nem! Hétköznapi, normális polgáriszínház-csináló vagyok. A világ változik rossz irányba. A Nemzeti Színház felelősséget jelent. Valós, súlyos, indulatokat gerjesztő, megoldatlan fájdalmakról, problémákról, jelenkori eseményekről kell hogy szóljon. A megnyugvást talán az adhatja, ha ezekről a problémákról nyíltan beszél a színház, és a nézőt gondolkodásra serkenti, és talán a kommunikáció, a tiszta beszéd elvezeti az egyént és a nemzetet azokhoz a megoldásokhoz, melyek boldogabbá tehetnek bennünket. S hogy számomra mit jelent a nemzet fogalma? Felelős, nyitott, kíváncsi emberek közös gondolkodását világról, hazáról, történelemről.

hvg.hu: Direktorként mit tett ezért?

A.R.: Alapértékeket képviselek a színházban. Aki követte az elmúlt évek munkáit, láthatta, nincs sok mellébeszélés.

hvg.hu: Minden évadnak saját mottója, jelmondata volt. Ezek olyan alapvető fogalmakra kérdeztek rá, mint a Biblia, a hit, a klasszikus vagy a dráma műfaja. Miért?

A.R.: Ezek iránytűk, jelzések voltak arról, hogy mire fókuszál az adott évad. Miközben a színház dolga – a Nemzetié különösképp -, hogy reagáljon az adott pillanatra, az aktuális problémákra, és azokról felnőttként, felelősen gondolkodjon. A hazugság előbb-utóbb úgyis kibukik.

hvg.hu: Ezt a magatartását sokan provokatívnak tartják. Már az indulását is annak értelmezték, amikor a kultúrbotrányhős orosz Vlagyimir Szorokinnal és a szintén kortárs német Botho Strauss művével indított. Mennyire volt diplomatikus? Akkor is így nyitna, ha ma kezdene?

A.R.: Nem kérdés! Művészként nem vagyok diplomatikus, és a színháznak sem az a feladata.

hvg.hu:  És az igazgatójának?

fotó: Fazekas István

A.R.: Az adott helyzetekben kell diplomatikusnak lenni. És emlékeztetem, nem Botho Strauss és Szorokin miatt tört ki a balhé, hanem a János vitéz miatt. Tuti előadásnak szántam, amiből nem lehet semmi baj. Arra kerestük az előadásban a választ, mit jelent ma Tündérország, s hogy meg lehet-e ma találni a boldogságot. Alkalmas-e rá a közeg és a társadalom? Jelen idejű kérdéseket boncoltam egy daljátékban. A botrány engem igazol: épp ezekre kell rákérdeznie a színháznak. Ma már egyáltalán nem ijesztené el az idejáró közönséget – sőt! -, mert zsigerileg érzi, hogy ez róla is szól.

hvg.hu: Sokan mindenesetre úgy gondolják, legyen az Alföldinek színháza, de ne a Nemzeti.

A.R.: Miért, máshol rendben lenne az, ahogy a színházról gondolkodom? Egyébként meglehetősen drága lenne az a fajta Nemzeti, amit azok szeretnének látni, akik politikai okokból támadnak. A korhű díszletekkel és korhű jelmezekben előadott magyar klasszikus drámák tízszer annyiba kerülnének, mint a négymillióból kigazdálkodott Az ember tragédiája előadásunk. Én nem kirakatszínházat csinálok, s úgy érzem, az elmúlt évek bizonyították, jó és értékes, ahogy a Nemzetiben a színházról gondolkodunk.

hvg.hu: Sorra veszi elő a magyar klasszikus drámákat. Máshol is műsorra tűzte volna, vagy ez a Nemzetinek szóló kötelező iskolagyakorlat?

A.R.: Nem akartam ki- és megkerülni ezeket a darabokat, de fontosnak tartottam, hogy valós, korszerű kérdéseket tegyek fel a darabok kapcsán. Mindhárom drámát: Az ember tragédiáját, a Csongor és Tündét és a Bánk bánt is fantasztikusnak tartom. Rendezőt, valós szituációt, olyan közeget kellett hozzá találni, ahol jól működhetnek. Sok olyan politikus jár az előadásainkra, akik hivatalból nem biztos, hogy ugyanazt képviselik, mint én. Nem politikusként, hanem kíváncsiságból jönnek, meg azért, mert értékesnek tartják az előadásainkat. Nagyon heterogén és nagyon erős közönsége van a színháznak. Sikernek tartom, hogy egyre több fiatalt kötöttünk magunkhoz.

hvg.hu: Több külföldi rendezőt hívott, most épp Andrei Serban rendez a színházban. Maga is jár külföldre rendezni. Milyen a magyar színházi élet külföldről nézve?

A.R.: Jegyzett a magyar színház. Amerikában fantasztikusnak tartják, hogy milyen erősen a szerepvállalásra, a társadalmi problémákra fókuszálnak előadásaink. Németországban, Lengyelországban vagy Romániában más a helyzet, mert náluk is hasonló és nagyon erős a színház. Belülről mást mutat a kép. Elővéve az öt évvel ezelőtti repertoárokat, feltűnő, mennyivel bátrabbak voltak akkoriban a színházaink. Most valahogy nem akar hangos lenni a magyar színház, pedig most kéne egyre hangosabban kiáltani. Óvatosságot, megfelelést, igazodást látok. Elszomorít, hogy a társadalmi szerepvállalással, ami talán a legfontosabb nekem, egyre kevesebbet találkozom a művészeti életben.

hvg.hu: Az elmúlt öt évben nagyot változott a kultúrpolitika. Mit gondol az átalakulásról?

A.R.: Annak, hogyan aposztrofáljuk nemzetként magunkat, a legfontosabb összetevője, záloga a kultúra. A mi nagyon sokféle kultúránk. Óriási hibának tartom, hogy ezt nem veszik figyelembe. Ráadásul épp egy olyan korszakban, amikor ismét nagyon fontos a nemzeti tudat. E tekintetben érdektelen, hogy milyen pártállású vezető áll az egyes intézmények élén. A kormánypolitikához közel álló igazgatók ugyanolyan nehéz körülmények között dolgoznak. Azt látom, elkezdett leépülni a kultúra. Nem tartják fontosnak, pedig egy ilyen kis ország, mint a mienk, csak ezen keresztül tudja képviselni önállóságát, magyarságát, különlegességét. Nincs más eszközünk, ebben pedig nagyon jók vagyunk. Látom persze, mennyi elszántság, akarat, elkötelezettség van sokunkban. Elfogadhatatlannak tartom, ha akár csak a lehelete is megjelenik annak, hogy mit kell gondolni és mit kell tenni a kultúrában. Vagy ha különbséget tesznek jó és rossz kultúra között, ami baljós időket idéz. Nem tartom jónak, hogy szélsőséges nézeteket valló politikai szereplők színházat irányíthatnak. És nem tartom jónak, hogy a politika bármilyen körülmények között beleszólhasson a művészetbe.

hvg.hu:  A darabok kiválasztása válasz a politikában, a kultúrában zajló eseményekre?

MTI fotó: Kollányi Péter

A.R.: Persze. Egyébként, bár sokszor árnyékolta be az elmúlt négy év akár az én életemet, akár a színházét, soha nem szóltak bele, mit és hogyan játsszunk, kik rendezzenek.

hvg.hu:  A támadások, amik érték, mégiscsak jeleztek egy irányt.

A.R.: Vélemények, parlamenti felszólalások, ordítások voltak, de soha nem nyúltak bele felülről a színház életébe. Sokkal kevesebb pénzből kellett működnünk, mint korábban, de más módon nem korlátozták a mozgásterünket.

hvg.hu: A közelmúltban jött haza New Yorkból, ahol az Armel operafesztivál keretében a Haláleset a családban című operát rendezi. Menekülési utak is a külföldi rendezései?

A.R.: Nem foglalkozom azzal, mi lesz 2013 után. Munkám mindig lesz, ha nem itthon, akkor külföldön. Ha a Nemzetiben nincs tovább, nem tudom, lenne-e kedvem valahol újra a nulláról felépíteni egy színházat. És nem tudom, képes lennék-e úgy igazgatni azt, hogy ne örökké a Nemzetit kérjem benne számon.

Alföldi Róbert 1967-ben született Kalocsán. A színházi fakultációjáról neves szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett 1986-ban, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Horvai István és Kapás Dezső osztályában szerzett diplomát. Főiskolásként Raszkolnyikov szerepében debütált a Veszprémi Petőfi Színházban. A főiskola után a Vígszínház szerződtette, ahol a színészettel párhuzamosan rendezni kezdett. A Trisztán és Izolda 1995-ös színpadra állítása óta folyamatosan rendez Magyarországon és külföldön, a prózai darabok mellett számos operát állított színpadra. 2011-ben elnyerte a Mezzo Operaverseny legjobb produkcióért járó díját és az Armel Operaverseny és Fesztivál legjobb produkcióért járó közönségdíját. Az önkifejezés más útját is kipróbálta, festményei saját kiállításokon szerepeltek. A Bárka Színház igazgatói székéből került a Nemzeti élére.

(forrás: hvg.hu)