József Attila egyik kézirata 8 millió forintért kelt el egy aukción. A költő talán egész életében nem keresett ennyit. Ma egy vers megjelenéséért 5000 forintot fizet egy folyóirat.
Havi 200 pengő fixszel, az ember könnyen viccel – szólt a 30-as évek slágere. Ez az összeg ma 200-300 ezer forintnak felelne meg. József Attila a Születésnapomra című versében azt panaszolja, hogy „havi kétszáz sose telt”. Mint ahogy Örkény Istvántól is tudjuk, Hatvany báró, a híres mecénás sokáig segítette Attilát, aki állandó pénzzavarral küszködött. Ez ma sincs másképp. A költészetből senki sem tud megélni – vallják a költők és az irodalommal foglalkozó szakemberek. Ha valaki rendszeresen könyveket tud megjelentetni külföldön, és éjt nappallá téve elvállal különféle irodalomközeli munkákat, akkor talán megél. De a lehetőségek az elmúlt két évben jelentősen beszűkültek, egyre kevesebb helyen fizetnek honoráriumot, és ha fizetnek is, az nem lesz világrengető összeg. Nálunk sem az – mondta az FN24-nek Csuhai István, aki az Élet és Irodalomnál a versekért felelős irodalmi szerkesztő.
Az írók-költők gazdasági helyzete tragikus. Néhány évtizeddel ezelőtt még szinte minden lapban voltak versek is, a nyomtatott sajtóból mára azonban kiszorult a költészet, csak a művészeti magazinokban találkozhatunk velük – mondta a Magyar Írószövetség titkára. A versekért fizetett honorárium 5000 és 20 ezer forint között van, egy novella flekkdíja minden folyóiratnál más és más, az Ózon összművészeti folyóiratnál például 5000 forint jár egy flekkért – tette hozzá Erős Kinga.
A sikeres gyermekversíró Varró Dániel ügyintézője is elmondta: egy vers ára körülbelül 5000 forint, 200-300 forintot szoktak számolni soronként. A közönség érezhető szeretete, megbecsülése fontos, de Csokonai 220 éve írt töredékben maradt színdarabjának a címe ma is érvényes: “Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon!” – hívta fel a figyelmet.
“Mindennek van ára, a versé éppen alacsony. A lapok nehéz helyzetben vannak, évek óta nemhogy emelkedne, inkább csökken a tiszteletdíj. De vannak ugye jogdíjak is (főleg, aki színházaknak, zenekaroknak is dolgozik), és kapunk pénzt az előadói estekért, beszélgetésekért is. Ha arra gondolnék, hogy na, a most elkészült, három héten át írt költeménynek mennyi teszem azt az óradíja: neki se ülnék. De sosem néztem így” – tette hozzá Karafiáth Orsolya. Egyre kevesebb az ösztöndíj, és a költőnő szerint a díjak odaítélése is szeszélyes: gyakran lehet tudni, mi áll a háttérben. “Ezekre építeni ugyanúgy nem lehet, mint ahogy a megjelenések összegéből sem vehetünk sarokházat.”
Miből él egy költő?
A válasz nagyon egyszerű: amiből a nem-költők – mondta Karafiáth Orsolya. “Csupán versek írásából ma megélni lehetetlen. Alig vesznek versesköteteket, a publikálásra nem lehet egzisztenciát építeni. Én például havonta-kéthavonta írok verset, kötetet ötévente jelentetek meg: amit anyagiakban kapok értük, abból nem sokra mennék.” A költőnő elmondta: már a legelején elhatározta, a megélhetési kényszer miatt nem ül le verset írni. A honorárium számára mindig csak a bónusz: magára költi, apróságokra, ékszerekre, így materiális, emléklenyomata is lesz egy-egy szövegnek.
“Sokan mindenféle egyéb munkák mellett írják verseiket, ismerek az agrárszektorból is alkotót. Aki szerencsés, az inkább tanít, többen nyelveket is, fordít, szerkeszt. Én magam újságot írok, műsorokat vezetek, dalszövegeket írok, performance-okban veszek részt” – tette hozzá a költőnő, aki alapvetően a több lábon állás híve, és nem elégítené ki, ha csak az írással foglalkozna. “Néha pedig hiába állunk sok lábon: velem is előfordult már, hogy egy ügyes rúgással ledöntöttek mégis…” – mondta.
Gyakran felteszik azt a kérdést Varró Dánielnek, hogy meg lehet-e élni az irodalomból. Nem lehet megélni. A műfordításból, színházi munkákból, jogdíjakból inkább – mondta az FN24-nek a költő kulturális szolgáltató bt.-jének az ügyintézője, Karádi Éva. Az ösztöndíjakkal, pályázatokkal, díjakkal járó pénzösszegek ideig-óráig lehetőséget biztosítanak az alkotómunkára. A népszerű költőket sokszor hívják felolvasásokra, író-olvasó találkozókra, számottevő jogdíjak a nagy példányszámban eladott kötetek után vannak.
A magyar irodalom története során ez mindig így volt: Németh László például orvosként dolgozott, Ady újságíróként – emlékeztetett az Írószövetség titkára.
Nemcsak attól függ a honorárium, hogy milyen hosszú egy írás, hanem attól is, mennyire ismert a szerző neve – mondta Erős Kinga. Karafiáth Orsolya szerint ez valóban így van: a népszerű előadók többet kapnak a kezdőknél. “Nekem ezzel nincsen bajom: a mű, amíg készül, egy teljes és más világ, ám miután kész van, el kell helyezni valahová. Ám a vevő (adott esetben lap) is a piacról él, az a fontos, hogy vegyék meg őket. És egy ismert név nagyot húzhat az eladáson, logikusan többet is vár érte. A kezdő pedig eleinte örül, ha a nevét nyomtatásban láthatja. Eleinte én is adtam akár ingyen is szöveget – valahogyan el kell indulni, talán ahhoz hasonlíthatnám a dolgot, mint amikor gyakornokok kerülnek a cégekhez.”
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) szabályzatában az áll, hogy a kötetek kiadását támogató pályázaton elnyert támogatás összegének 20 százalékát szerzői jogdíjra kell fordítani. Átlagosan 200-300 ezer forint támogatás nyerhető el, ez azt jelenti, hogy az alkotónak 40-60 ezer forint jár. Ehhez még tegyük hozzá azt is, hogy verseskötetek kiadása nem rentábilis a kiadóknak. Egy ismertebb költő írásait is csak 300-500 példányban adják ki – számolgatott Erős Kinga. Az irodalom értékét szerinte semmiképpen nem szabad forintban vagy példányszámban mérni. “Ne keseredjünk el, a Nyugatnak is csak 600 előfizetője volt!” – tette hozzá nevetve.
“Az írók, a tehetségesek, egy kicsit önmagukat is megvizsgálhatnák, hogy miért nem kapós az árujuk. Az irodalom is termelés, társadalmi szükséglet kielégítésére szolgál s az ma már nem elegendő, hogy egyesek tetszését megnyeri a munka” – vélekedett 1935 elején a Munkanélküli írók táppénze című írásában József Attila, aki egykor a szeretete, nagyrabecsülése jeléül ajándékozta el a verseit, természetesen ingyen. Eltelt hatvan év, és A Dunánál című versének kéziratáért egy aukción 100 ezer svájci frankot fizetett ki egy gyűjtő (18 évvel ezelőtt, az akkori árfolyamon 8 millió forintot). 2011-ben 13 millió forintért (53 ezer euró) kelt el egy Vörösmarty-kézirat, illetve 11 millióért talált új gazdára Arany János egyik verse is. Most kedden pedig egy négyoldalas Petőfi-kézirat került kalapács alá, a kikiáltási ár 34 millió forint volt.
(forrás: fn.hu)
