A húsvét a zsidóság és a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe. A zsidó húsvét a pászkaünnep, az egyiptomi szabadulásra való emlékezés, míg a keresztény húsvét a Jézus Krisztus feltámadásáról történő megemlékezés.
A zsidó húsvét eredetileg az aratás kezdetének volt az ünnepe, azaz természeti ünnepnek számított (az i. e. 9. században). Egy-egy makulátlan bárányt öltek le a hétnapos ünnep előestéjén, és úgy sütötték meg, hogy ne törjék meg a csontokat. Elfogyasztása kovásztalan kenyér (macesz), valamint keserű saláta kíséretében történt.
A keresztény húsvét a Jézus Krisztus feltámadására való emlékezés, hálaadás az általa tett áldozatért, melyet az emberiségért hozott. A keresztény vallás szerint Jézus helyettesítő áldozata lehetővé tette ugyanis, hogy az emberek ne bűneik szerint ítéltessenek meg, hanem a Jézusba vetett hit által üdvözülhessenek, kegyelemből. A keresztény húsvét időpontját a 325-ös niceai zsinaton állapították meg. E szerint a tavaszi napéjegyenlőséggel (március 21.) egybeeső, vagy az azt követő holdtölte utáni első vasárnap a húsvétvasárnap. A húsvét így, ellentétben a karácsony ünnepével, minden évben más napra esik, de mindig március 22. és április 25. között. A húsvét meghatározza a többi mozgó ünnep – farsangvasárnap, virágvasárnap, áldozócsütörtök, pünkösd, Szentháromság vasárnapja, Úrnapja – dátumát is. A húsvét magyar elnevezése onnan származik, hogy ekkor ér véget a nagyböjt, a hústól való 40 napos tartózkodás.
Szokások, népszokások
A húsvét ünnepe sok szálon kapcsolódik a tavasz megérkezéséhez, s a megújulás, a termékenységgel összefonódó népszokáskincshez. E népszokások nagyrészt nem épülnek be a keresztény vallás ünnepi rítusaiba, hanem azzal párhuzamosan, mint a falusi közösségek ünnepi szokásai maradtak fenn. A húsvétot megelőző farsangi időszak mulatságai a tél legyőzését, a tavasz megérkezését ünneplik.
Európa-szerte elterjedt szokás a telet jelképező szalmabábu elpusztítása, elégetése vagy vízbe fojtása. Nálunk egyes vidékeken a bábu neve kisze, kice, s virágvasárnapi szokásainkat teszi színesebbé. A mulatságok és a böjti időszak találkozásának jellegzetes népi játéka Konc vajda és Cibere vajda, a farsang és a böjt tréfás háborúsága volt. A húshagyókeddi (farsang utolsó napja) játék szereplői szalmabábok, s a legyőzött Ciberét végigvitték a falun, elégették, vízbe vetették, vagy keresztüldobták a templom kerítésén, hogy elűzzék a betegséget, az éhséget.
A böjt alatt régen főleg kenyeret, száraz növényi étkeket ettek. A hosszú böjti időszakot kisebb ünnepek tagolják. A magyar néphagyományban a közbeeső vasárnapoknak nevük volt: a másodiké gulyásvasárnap, az ötödiké feketevasárnap, a hatodiké virágvasárnap.
Ez az utolsó vasárnap már a húsvéti ünnepsorozat része. A magyar népszokások ezen a napon a zöldág-hordás, más néven villőzés: a termékenységet segítő eljárás. Az ággal megütögették a fiatal lányokat, menyecskéket. A barkaszentelés a keresztény és a “pogány” szokások ötvözetét mutatja. A virágvasárnapot megelőző szombaton a gyerekek barkát szednek. A barkát virágvasárnap a templomban megszentelik. A szentelt barkának bajelhárító szerepe van. A moldvai csángók fűzfa sípot fújnak, habajgatnak, ezzel “keltik fel” a tavaszt. Sok helyen zajos határkerülést tartanak, mellyel a rossz szellemeket űzik el.
A nagyhét napjainak szokásai a Bibliában leírtakat követik. Nagycsütörtökön, zöldcsütörtökön a Rómába ment harangokat a fiúk kereplőkkel helyettesítik. Az étrendbe e napon valamilyen zöldet, parajt, salátát iktatnak. Pilátus-égetés is e nap szokása, mikor a Pilátust jelképező bábut elégetik, megverik. A böjt régen hamvazószerdán kezdődött, mely onnan kapta nevét, hogy ekkor a templomban megszentelik az előző évi barka hamuját, megkenik vele a hívők homlokát, elhárítva a bajokat. Nagyböjt alatt sok helyen egy nap csak egyszer ettek, olajjal vagy vajjal főztek, zsírt, húst nem ettek, csak száraz növényi ételeket. Ma már nem ilyen szigorúak az egyház böjti előírásai, nem követelik meg a negyvennapos koplalást, a tilalom csak az utolsó hétre, nagypéntekre vonatkozik. Az utolsó hét, nagyhét virágvasárnappal kezdődik, melynek napjai Jézus jeruzsálemi eseményeihez kapcsolódnak. E napon a bevonulás napján az emberek pálmaágakkal, hidegebb éghajlatú vidékeken barkás ágakkal mennek a templomba. Nagycsütörtökön az utolsó vacsora és a tanítványok lábának megmosása (a vendégszeretet jelképe) emlékére szokás volt, hogy Rómában a pápa 12 szerzetes lábát megmosta. (Királyok, nemesek is így cselekedtek sok országban e napon.) Nagycsütörtök estéjén a harangok elhallgatnak, a hagyomány szerint Rómába mennek. A harangok útjának célja, hogy lássák a pápát; de van, ahol azt tartották, hogy a tojások gyűjtése is, melyeket azután leszórnak a gyerekeknek, amikor visszatérnek.
Nagypéntek, Jézus kereszthalálának napja – gyászünnep. Az emberek a helységek szélén lévő kálvária – dombokra vonulnak, s megállnak az egyes stációkat jelölő kápolnáknál, mintegy eljátszva Jézus keresztvitelének útját. A Mária-siralmak is ehhez a naphoz kötődnek. Ilyen Mária-siralom az egyik legrégebbi nyelvemlékünk: “Világ világa, virágnak virága. Keserűen kínzatul, Vas szegekkel veretül.”
Nagyszombat a feltámadás jegyében zajlik. Az esti körmenetek, a templomokban az új tűz gyújtása, mely Jézus és egyben a remény jelképe, azt adja hírül, hogy Jézus feltámadt, a megváltás közel van. Este “visszajönnek” a harangok is Rómából. Nagypénteken a víz mágikus ereje lép előtérbe. Ismert mondóka: “Nagypénteken mossa a holló a fiát, ez a világ kígyót, békát rám kiált.” A rituális mosakodás jelenik meg a hajnali mosakodásban, melyet csak fiatal lányok végeztek, s mely bajelűző szereppel bírt. Friss folyóvíz kellett hozzá, s a következő mondóka: “Az én vizem folyjon el, az én szeplőm múljon el!” E naphoz jellegzetes ételek tartoztak – korpából készült savanyú leves, esetleg tojás. Van olyan vidék, ahol e napon kenyeret sütnek, melyet vagy megőriznek a következő nagypéntekig, vagy odaadják az első koldusnak. Sok helyen igen elterjedt a forró húsvéti kalács, melyet főleg az utcai árusoktól veszik. A nagypénteken sötét, dísztelen templomokat nagyszombat reggelére virágokkal, zöld ágakkal díszítik fel. Ez a nap a másik őselem, a tűz ünnepe. Este a templomban az új tüzet ünneplik, melyet csiholással élesztenek, s a Krisztust jelképező húsvéti gyertyát ezzel gyújtják meg. Sok helyen szokás ilyenkor új ruhát felvenni, vagy legalább kalapot, kesztyűt.
A feltámadás napja húsvétvasárnap. Sok országban szokás e napon a napfelkeltét egy magas hegy tetején várni. Ehhez több hiedelem kapcsolódik – egyik szerint a felkelő nap Krisztus feltámadásának bizonyítéka, a másik szerint, aki jól figyel, megláthatja benne a Krisztust jelképező bárányt a zászlóval.
A húsvéti tojás ajándékozása sok országban e napon történik, nálunk a hétfői locsoláshoz tartozik. A hagyományos sonkát már szombat este, a böjt lezárásával megkezdik. Vasárnap a sonka mellé tojást, tormát fogyasztanak. E nap ünnepi étele a bárány.
Húsvét másnapján német területeken, nálunk pedig Kecskemét környékén szokás volt az Emmausz -járás. Annak emlékére, hogy Jézus a tanítványokkal az Emmauszba vezető úton találkozott, kimentek a város határán álló kápolnához és vidám mulatságot ültek. E nap Európa-szerte a játék, a vidámság napja. Magyarország egyes vidékein e napot vízbevető hétfőnek is hívják, mert e nap a locsolás napja. A lányokat régen kivonszolták a kúthoz, s vödör vízzel leöntötték, vagy a patakhoz vitték, s megfürdették. A locsolás, az ősi termékenységvarázsló és megtisztuló rítusban gyökerezik. A víz tisztító ereje a kereszténységnél a kereszteléshez kapcsolódik. A mondai magyarázat szerint Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadást felfedező, ujjongó asszonyokat, így akarták elhallgattatni őket. A locsolás ma is elterjedt szokás, kissé szelídebb formában, hiszen gyakran csak kölnivízzel locsolnak a fiúk, férfiak. A húsvéti népszokások sorát egy fehérvasárnapi szokás zárja. A lányok komatálat készítenek, elküldik egymásnak. A kosárba, tálra húsvéti tojás, kalács, ital kerül. Ezzel a lányok örök barátságot kötnek, s ettől kezdve komának szólítják és magázzák egymást egész életükben.
Néhány fontos fogalom, szokás:
Locsolóvers
Külön műfajjá fejlődött a locsolkodáshoz párosuló – néha engedélyt kérő, néha humorosan fenyegető – rövid vers elmondása. Sok közismert változata létezik, de rögtönzöttek is vannak.
Tojásfestés:
a locsolkodásért cserébe hímes, de legalábbis festett tojás jár a fiúknak. Sok változata és technikája létezik mind a tojáshímzésnek, mind a festésnek.
Egy legenda szerint mikor Krisztus a keresztfán függött, előtte egy asszony egy nagy kosár tojással állt meg imádkozni, és Krisztus vére rácseppent a tojásokra. Ezért szokás a húsvéti tojást pirosra festeni. A vallásos magyarázaton túl a piros szín nemcsak a vért, az életet, hanem a szerelmet is jelképezi, és ezért a piros tojás szerelmi ajándék, szerelmi szimbólum is lehet húsvétkor.
Vesszőzés
A locsolkodással egyenértékű szokás volt a vesszőzés. Sibának nevezték az általában fűzfavesszőből font vékony korbácsot, amellyel a legények megcsapkodták a lányokat. A vesszőre ezután a lányok szalagot kötöttek és a fiúkat borral vendégelték meg.
Hajnalfa
Húsvéthétfő hajnalán a legények a kiszemelt lány kerítéséhez egy fiatal fát erősítettek, majd másnap bebocsátást kérve alaposan megöntözték a leányzót.
Kókányolás
A legények az ajándékba kapott tojásokkal játszották, két tojást addig kocogtattak össze, míg az egyik el nem tört. Akié ép maradt, az nyert. Kókányolásna nevezték, a tojásvágást is. A tojást letették a fal tövébe, és öt tyúklépés távolságból kellett belevágni a pénzérmét. Ha beletalált a pénzzel úgy, hogy az megállt a tojásban, akkor a kókányoló nyerte a tojást.
Békés Húsvéti Ünnepeket kíván a Magyar Versmondók Egyesülete és a vers.hu!
