A folytathatóság reménye
Ha 1944-ben az esküvő után nem édesanyám jön Győrbe, hanem apám marad Beregszászban, akkor ott születnek meg fiaim, s most harcolniuk kellene az orosz fronton. Hány kárpátaljai fiú veszett már oda! Majd utólag kiderülnek a szörnyűségek, s hogy milyen hatalmi harc áldozatai lettek az ártatlanok. – A Széchenyi Akadémia naplóját Villányi László írta.
Hullámos röptükkel reggelre megérkeznek a kenderikék, elfoglalják szokásos helyüket a legfelső ágakon. A fenyőn széncinkék vándorolnak. Tegnap már hangolt egy rigó. Vajon háborús övezetben megszólalnak-e a madarak?
Beregszász lassan élhetetlenné válik. Amióta eszemet tudom, egyre rosszabb a helyzet. Már gyerekkoromban is a rokonaim kesergését hallottam. És most a háború. Ha 1944-ben az esküvő után nem édesanyám jön Győrbe, hanem apám marad Beregszászban, akkor ott születnek meg fiaim, s most harcolniuk kellene az orosz fronton. Hány kárpátaljai fiú veszett már oda! Majd utólag kiderülnek a szörnyűségek, s hogy milyen hatalmi harc áldozatai lettek az ártatlanok.
Hónapok óta olvasom Gyarmati Fanni naplóját. Egyszerre csak néhány oldalt, mert több fájdalmat nem bír el az ember. A legmegrázóbbak a hetven év előtti bejegyzések, amikor (az olvasó tudja) Radnótit már meggyilkolták, de hitvese még reménykedik, a felszabadítókból megszállókká átváltozó orosz katonáktól elszenvedett megaláztatások közepette is Miklósért imádkozik: „Csak Mik itt volna már!” „Jaj, Miklós, úgy vágyom, olyan velőbe hasítóan fájdalmasan utánad.” „Semmi igaz, tiszta morál sehol, olyan rémesen szomjazom Miklós tisztasága után.” „Édes Uramisten, nem kell nekem soha, soha többé semmi a mindennapi kenyéren túl, ha ő meglesz, ha Miklós újra mellettem lehet.” „Nincs fehérneműm és nincs ruhám, de nem baj, semmi baj az efféle, csak Miklós legyen meg.” „Bár inkább éheznék marcangolón, de biztosan tudhatnám, hogy Miklós megvan, él, várhatom, hogy visszatér.” „Jézusom, hozd vissza Miklóst…”
Ida – az utóbbi tíz év egyik legfontosabb filmje, fekete-fehérben készült, minden egyes kockája megkomponált, erős kép. Rendezője a lengyel Pawel Pawlikoski. A hatvanas évek elején, a kolostorban felnőtt apácanövendék a fogadalomtételre készül, amikor a számára ismeretlen nagynénjéhez küldik, aki a II. világháború után államügyész volt, embereket ítélt halálra. A megkeseredett embertől megtudja Ida, hogy zsidó származású, s elindulnak megkeresni szülei sírját. Eközben találkozik a civil kívüli világgal, szülei gyilkosával, egy rokonszenves fiúval, s általa még Coltrain muzsikájával is. Visszatérve megvallja Krisztusnak, hogy még nincs készen arra, hogy novíciából apáca legyen. Aztán újra vissza kell térnie a világi életbe, mert nagynénje önmagát is halálra ítéli, kiugrik az ablakon. Ida kibontja haját, s megismeri a földi szerelmet. Ahogyan megérinti a fiú nyakát, az a filmtörténet egyik legerotikusabb pillanata. Amikor az ágyban a jövőről kérdezi a fiút, az kutyát, házat, gyerekeket, szokásos civakodásokat tud ígérni. Ida erre sem kész, visszaölti az apácaruhát, s csak sejthetjük a folytatást.
„A keresztény hitélmény fokozatosan háttérbe szorul. Lebírja, végtelenül lebírja az ősrégi Isten. Azt a véleményt, hogy bűnösök vagyunk s szükségünk van a megváltásra, másként nincs Istenünk, egyre inkább visszautasítja a szív, amely megértette a földi létezést. Nem a bűn tudata s a földi terekben lerovott tévutak, ellenkezőleg, a földi dolgok tiszta természete válik fontos gondolatommá. A bűn bizonyára a legcsodálatosabb kerülőút Istenhez – de miért keljenek vándorútra, akik soha nem hagyták el őt? A Közvetítőnek erős, bensőleg remegő hídja csak ott jogosult, ahol bevallja az ember, hogy szakadék tátong köztük és Isten között, – de éppen ez a szakadék van tele Isten sötétjével, s ha valaki azt megtapasztalja, szálljon le belé és üvöltsön abban (ez fontosabb, mint túllépni rajta.) Akinek a szakadék is lakóhely volt, csak ahhoz fordulnak vissza az előreküldött egek, s minden még és lényeg szerint itteni lét, amit az egyház a túlvilágra pazarolt, visszatér hozzá. A föld dicséretébe fog minden angyal” – írta 1923-ban Rilke. Báthori Csaba – aki kivételes érzékenységgel tud Rilkéül – húsz év óriási munkáját tette közzé a Napkút Kiadó jóvoltából, a költő leveleinek négy kötetét. Az I. világháború éveit idézi, az Elégiákra utal Rilke: „Hogy az ember, aki azoknak az éveknek borzalmas sanyargatásai következtében úgy érezte, alapjaiban meghasadt, egy korábbi és így egy azzal összeegyeztethetetlen, haldokló jelenkort /össze tudjon illeszteni /… hogy egy ilyen ember abban a kegyelemben részesül, hogy megtapasztalja: valamely még titokzatosabb mélységben, e tátongó szakadék alatt, munkájának és szellemi életének folytonossága helyreállt… ezt én többnek tekintem egy magánéleti eseménynél; hiszen ez természetünk kimeríthetetlen rétegzettségéhez nyújt mértéket – és hányan, de hányan, akik úgy vélik, ilyen vagy olyan okból kudarcot vallottak, meríthetnének igazi vigaszt a folytathatóság e példájából.”
A fiatalok egészséges humorában, leleményességében, okosságában mindig lehet bízni. Bizonyíték rá a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című, fölöttébb eredeti magyar film! A rendező Reisz Gábor. Csak a kezdő Forman bátorságához lehet hasonlítani az övét. Ilyen lenyűgözően friss, szellemes, szabad magyar film még nem született! Talán Sándor Pál első filmje idéződhet – melyben üres táblákkal tüntettek a fiatalok -, de Reisz Gábor sokkal merészebb!
25 évvel ezelőtt újult meg a Műhely, s azóta megannyi tehetséges fiatal munkáit olvashattam először. Számtalan fontos művet tehettünk közzé, rengeteg fontos gondolatot. Ezekből válogattam egy csokorra valót:
„Az igazság titok, mindig is titok. Nyilvánvaló igazságok nincsenek. Szabadság csak ott létezik, ahol az ember nem rabja önmagának, ahol nincsen szégyen és önsajnálat; ezért minden egyenes ember szabad lehet, és senki sem foszthatja meg szabadságától, ha azt saját maga nem akarja. Az erőszak, melyet mintegy saját szabadsága kifejezéseként akar alkalmazni, valójában megsemmisíti ezt a szabadságot, hiszen ahol erő van, ott szabadság nincs; szabadság ott van, ahol lelkiismeret, és ahol dolgainkért nem kell szégyenkezni önmagunk előtt.” [Andrej Platonov (Pétercsák Maxim fordítása)] „A »szabadság« szó »pozitív« értelme az egyénnek abból a vágyából fakad, hogy saját magának az ura legyen. Azt szeretném, ha életem és döntéseim rajtam múlnának, nem pedig holmi külső erők határoznának rólam. Saját akarati aktusomnak kívánok eszköze lenni, nem pedig másokénak. Szubjektum, nem pedig objektum óhajtok lenni, szubjektum, amelyet saját gondolatai, saját tudatos céljai irányítanak, s nem külső okok mozgatnak. Valaki akarok lenni, nem pedig senki: cselekvő, aki maga dönt, nem pedig róla döntenek; azt akarom, hogy önmagamat én irányítsam, nem pedig a külső természet vagy más emberek, mintha csak dolog volnék, állat vagy rabszolga, aki nem tudja eljátszani az ember szerepét, vagyis aki nem tud önálló terveket és célkitűzéseket kialakítani illetve megvalósítani. Legalábbis részben erre gondolok, amikor azt mondom, hogy racionális lény vagyok, és éppen értelmem az, ami engem, mint embert, a világ többi részétől megkülönböztet. Mindenekelőtt pedig tudatában akarok lenni önmagamnak, mint gondolkodó, akarattal rendelkező, cselekvő lénynek, aki felelősséget vállal döntéseiért, és aki meg is tudja indokolni őket, eszményeire és céljaira való hivatkozással. Annyiban érzem szabadnak magamat, amennyiben úgy vélem, hogy ez rám nézve igaz, és annyiban érzem magamat rabnak, amennyiben úgy vélem, hogy ez nem vonatkozik rám.” [Isaiah Berlin (Erős Ferenc fordítása)] „Minden pillanatban vonakodunk meghallgatni az ártatlant, akit magunkban hordozunk. Megakadályozzuk a gyermeket, aki bennünk lakozik, és szakadatlanul első ízben akar ránézni a világra. Ha kérdez, visszautasítjuk kíváncsiságát: minthogy határtalan, gyermetegnek bélyegezzük azzal az ürüggyel, hogy iskolába jártunk, ahol megtanultuk, hogy minden dolognak létezik tudománya, csak böngésznünk kell benne.” [Paul Valéry (Báthori Csaba fordítása)] „Az élet minden fontosabb ügyében ugyanolyan türelemre van szükségünk, mint a vajúdó anyának. Mindennek, ami él és vajúdik bennünk, megvan a maga ideje, amit akaratunk nem befolyásolhat. A lélek és az emberi kapcsolatok koraszülései cseppet sem veszélytelenebbek, mint a testi koraszülés.” [Ferdinand Ebner (Mártonffy Marcell fordítása)] „Csak a Szépség nyitja fel a vaspántos kapukat, csak a lélek, aki találkozik Szerelmesével, sejt valamit az örök dolgokról.” [Szerb Antal] „Ne feledjék kérem, hogy a művészet csak út és nem cél.” [Rainer Maria Rilke (Weiss János fordítása)] „Istenítjük a tökéletességet, mert szert tenni rá nincsen módunk; viszolyognánk tőle, hogyha miénk volna. A tökéletes ember nélküli, mert az emberi tökéletlen.” [Fernando Pessoa (Takács Zsuzsa fordítása)] „Érdemes kis hajtásokat ledugni a jövőből, már akkor is, ha csak egy megfogan a tízből.” [Katherine Mansfield (Mesterházi Mónika fordítása)] „A legfőbb feladatunk az, hogy magától az élettől legyünk boldogok, és ne várjunk folyton ínyenc falatokra a sorstól, ünnepnapokra a vak szerencsétől, vagy pompás estélyekre a végzettől. Mindössze annyi a dolgunk, hogy a legmélyebb hitvallásunkká, a legszigorúbb erkölcsiségünkké tegyük a boldogság megszerzésére és megtartására irányuló folyamatos törekvést.” [John Cowper Powys (Danyi Zoltán fordítása)] „Örvendjetek, amikor csak lehet, és erőt éreztek hozzá magatokban. Mert tiszta öröm pillanatai többet érnek, többet jelentenek, mint apró-cseprő szenvedélyeink meg vágyaink zűrös játékában eltelt életünk napjai és egész hónapjai akár… A tiszta öröm minden perce azonban, olthatatlan fényességként, melyet semmi sem tud homályba borítani, örökre megmarad bennünk.” [Ivo Andrić (Borbély János István fordítása)]
Március 16-án a Nyitott Műhelyben a 25 év alatti szerzőink olvasnak fel. Lesz-e számukra újabb 25 év? Ez ellen szólnak az NKA-nál az elvonások, az anyagi ellehetetlenülés. Mellette szólnak az olvasók, s a fiatalok tehetsége. Belátják-e a döntéshozók, hogy az ország létérdeke a szabad és gazdag szellemi élet? Két film, melyet jókedvükben készítettek pannonhalmi diákok:
Forrás: Litera Villányi László
Széchenyi Akadémia
