Hírek

A dekadens költő

Published on

Paul Verlaine Költészettan című verse a szimbolizmus ars poeticája lett. Az infernális viszonyokba bonyolódó költőt gyengéd szálak fűzték a nála fiatalabb Rimbaud-hoz. Két évet börtönben töltött, mialatt hívő kereszténnyé vált. Nyomorban halt meg 118 éve Párizsban.

Polgári családba született, szülei a jogi pályára szánták, ő azonban mindig is az irodalom bűvkörében élt. 1866-ban jelent meg első verseskötete, Szaturnuszi költemények, a parnasszizmus hatását mutató kötet.1870-ben megnősült, feleségéhez írta A jó ének verseit.

1871 őszén – rövid levélváltás után – megismerkedik Rimbaud-val, s a „széltalpú fiú” (Verlaine) feldúlja a család életét, s magával rántja az addig elviselhető férjet és apát, aki hivatalba is járt, irodalmi hírével is törődött, az „abszintes alvilág örvényeibe” (Szerb Antal). A szertelen és bohém, de inkább infernális évek után ígérkező nyugalmat a francia-porosz háború zavarta meg. Verlaine részt vett Párizs védelmében, s művésztársai közt szokatlan lelkesedéssel üdvözölte a Kommün uralmát. Részint a Kommün bukása, részint a magánéleti botrányok miatt Angliába, majd Belgiumba menekült. Itt kezdődött életének legnehezebb periódusa. A nála tizenkét évvel fiatalabb, káprázatos tehetségű Rimbaud-val való közös utazások, szakítások és kibékülések után 1873-ban fegyverrel támadt barátjára, kétszer lőtt rá pisztollyal. Verlaine-t kétévi fogházbüntetésre ítélték. Büntetését a belgiumi Monsban töltötte.

Rimbaud és Verlaine kapcsolatát, valamint a költő nagyságok életét dolgozza fel a Teljes napfogyatkozás című, 1995-ös angol-francia-belga filmdráma Leonardo DiCaprióval a főszerepben.

1881-ben jelent meg vallásos verseinek gyűjteménye, Jóság címmel. 1883-ban visszatért Párizsba. Az alkohol rabjaként, nyomorban és betegen halt meg 1896-ban. Késői elismerésként, Leconte de Lisle halála után „költőfejedelemmé” választották.

Egész életútja szélsőségekkel teli. Családi élete összeomlik, kiszakad a polgári lét keretei közül; végigjárja az érzelmek, emberi kapcsolatok infernális köreit. Előbb a mesterséges élmények, az alkoholmámor ihletése jellemző, megtérésével a modern katolikus költészet egyik előfutára lesz. Átkozott költők című műve valóságos kiáltványa az új költői iskoláknak; a szimbolista mozgalmat szervező munkája mellett ennek két kiemelkedő költőegyéniséget – Rimbaud és Mallarmé – is felfedezett.

Verlaine Baudelaire költészetének folytatója. A „décadence”, a hanyatlás civilizált emberének érzelmi világát festi, amihez hozzátartozik az ősi egyszerűség vágya is. Nagy kortársaival szemben nála a hangsúly nem a válságra, hanem épp erre a nosztalgiára helyeződik. A dalt a romantikusok után ő helyezi vissza jogaiba. Dalaiban mélység és könnyedség egyesül. Halál és szerelem állandó kapcsolódása nála nem hoz iszonyú látomásokat, „a rég elhallgatott, kedves hangok” inkább megnyugvást ígérnek, az elhagyott parkban suhanó árnyak szelíd szomorúságról vallanak csak. Watteau képeinek súlytalan bánatát idézi szívesen: Gáláns ünnepek, de tud vallani a pillanatnyi harmóniáról is, a Zöldben talán a francia költészet legszebb szerelmes verse.

Verlaine tudatos formateremtő művész, amit parnasszista indulása is magyaráz. Verselése azonban nem parnasszista, fel kívánja szabadítani a verset attól a kötöttségtől, ami Leconte de Lisle eszménye volt. Híres ars poeticájának, aKöltészettannak sikerül egyetlen versbe sűríteni mindazt az újat, amit a francia költészetbe ő hozott: a „Zenét minékünk, csak zenét” kezdősora programot ad.

Paul Verlaine: Költészettan

Zenét minékünk, csak zenét,
ezért a versed lebegőben
ragadd meg a lágy levegőben,
amint cikázik szerteszét.

Ha szókat írsz, csak légy hanyag,
és megvetőn dobd a zenének,
mert édes a tétova ének,
s a kétes olvadó anyag.

Fátylak mögött tüzes szemek
és déli, reszkető verőfény,
s a langyos őszi ég merő fény,
kék csillagok tündöklenek.

Mert csak te kellesz, Árnyalat,
és semmi Szín, koldusi ékül,
ó, fuvola s kürt összebékül,
e síma álomszárny alatt.

A gyilkos Csattanó gaz úr,
baj lenne ha versedbe hagynád,
az ötletet, e durva hagymát,
melytől könnyez a szent Azúr.

Szónoklat? Törd ki a nyakát
és jó, ha izmod megfeszíted,
pórázra szoktatván a Rímet.
Mi volna, ha nem volna gát?

Ó jaj, a Rím silány kolomp,
süket gyerek, oktondi néger,
babrál olcsó játékszerével
s kongatja a szegény bolond.

Zenét minékünk, muzsikát !
Legyen a vers egy meg nem álló
lélek, mindig új vágyba szálló,
mely új egekbe ugrik át.

Egy jó kaland legyen dalom,
hajnalban, az ideges szélben
mentákra üljön észrevétlen…
A többi csak irodalom.

/Kosztolányi Dezső fordítása/

Az 1864-ben született Őszi chanson a zenévé oldott líra költői programjának legszebb művészi megvalósítása.

Parnasszisták, szimbolisták, dekadensek valamennyien magukénak érezték és hivatkoztak rá; valójában épp az adta nagyságát, ami az iskolákon, irányzatokon túl emelkedett. Magyarországon a század végén Zempléni Árpád tette ismertté, majd a Nyugat nemzedéke, Kosztolányi, Tóth Árpád adott költészete lényegét valóban érzékeltető fordításokat. Erősen hatott Adyra is, aki egy versét Paul Verlaine álmacímmel költötte át.

Leghíresebb versével emlékezünk Verlaine-re. Az Őszi chanson Tóth Árpád fordításában olvasható:

 

Ősz húrja zsong,
jajong, busong
a tájon,
s ont monoton
bút konokon
és fájón.

S én csüggeteg,
halvány beteg,
mig éjfél
kong, csak sirok,
s elém a sok
tűnt kéj kél.

Óh, múlni már,
ősz! húllni már,
eresszél!
Mint holt avart,
mit felkavart
a rossz szél…


(forrás: kulturpart.hu, enciklopeadia.hu, fazekas.hu)


Exit mobile version