„Valami énekel bennem, / zokogva és tanítva… / Műhelyem lett a föld, az ég, / beborít a csillagok pora.” Szécsi Margit 1928. május 28-án, pünkösd vasárnapján született Budapesten.
Édesapja asztalosmester volt, a konyhájukban lévő műhelyben dolgozott, de később teljesen eladósodott, mindenét elvitték a végrehajtók. Margit gyermek- és ifjúkorát Pestszentlőrincen töltötte, először egy pincelakásban lakott. Leghosszabb ideig az Üllői úton élt a család; ide, szüleihez még felnőttként is rendszeresen ellátogatott, sőt egy ideig a nagyszülőknél nevelkedett fia is. A mai „Piros” iskolában tanult írni-olvasni, ide járt elemi iskolába. Korán meg kellett állnia a saját lábán, olykor utcai vagányokkal is barátkozott. Az érettségi után, 1945 és 1948 között tisztviselőként dolgozott. 1948-ban a budapesti egyetem bölcsészkarán tanult, és bekerült a híres népi kollégiumba. Már ekkor verseket írt, tagja volt a Fényes szelek nemzedékének, valamint a Csillag című folyóirat szerkesztőségének, ahol költeményei meg is jelentek.
Hamar megszakította tanulmányait, Dunapentelére ment, hogy építse az országot, a formálódó Sztálinvárost, kőművesként dolgozott. Itt találkozott 1951-ben Nagy Lászlóval, a következő év nyarán összeházasodtak. Az esküvő után közös albérletbe költöztek, ahol csak éjjel dolgozhattak, mert nappal a főbérlő szüntelenül trombitált, ekkor inkább szerelmes versek születtek. 1953-ban megszületett egyetlen fiuk, Nagy András, aki felnőttként – apja nyomdokaiba lépve – elismert grafikus lett, szülei több verseskötetének a borítóját is ő tervezte. Majd Szécsi Margit Pécsen vállalt munkát, egy kultúrotthonban dolgozott: mivel szűkös körülmények között élt, a dohos szolgálati lakásban súlyosan megbetegedett, és az itt összeszedett tüdőbetegség egész életén át kínozta. Nagy László ezalatt Szófiában tolmácsolt. Mikor aztán már haza akart repülni, lekéste a repülőgépet, amely lezuhant. Margit úgy tudta, férje is meghalt, a repülőtéren várta, csak később derült ki, hogy szerencsésen megmenekült.
Szécsi Margit 1953-tól csak írásaiból élt. 1955-ben jelent meg első verseskötete Március címmel. 1956-ban tüdővérzést kapott, élet-halál között lebegett. Ettől kezdve még szorosabb kötelék alakult ki a házaspár között: Nagy László mindig vele szeretett volna lenni, csodálatos szerelmes verseket írt feleségéhez, talán legszebb mind közül a Himnusz minden időben. Szécsi Margit, férjéhez hasonlóan, maga is jelentős költő volt; vele egyenrangú, bátor nő. „Ünnep volt, ha megjelent a színpadon, vagy mikor kifogyhatatlan energiával ontotta nagy verseit, verskatedrálisait, mert a dalok mellett az volt az ő igazi műfaja. Nem írta, hitem szerint építette ezeket a verseket, amilyeneket ma nem ír már senki. Építette méltóságból, felelősségből, hitből és dacból, mint egy haragvó angyal.” (Tóth Erzsébet) Verseinek jellegzetes műformája a „hosszú vers” volt. A gyermekkor minden ember életében meghatározó élmény – verseiben, írásaiban is fel-felbukkantak a pestszentlőrinci évek emlékei. Sajnos nem adatott meg számára hosszú házasság Nagy Lászlóval: 1978. január 21-én a fővárosi Kassák Klubban Margit verseit adták elő. Hazafelé havas eső esett, nagyon megáztak. Hajnalban Nagy László rosszul lett, a mentők kiérkeztéig felesége karjaiban haldoklott, egy vérrög végzett vele. Szécsi Margit 12 évvel élte túl szeretett férjét, 1990. november 23-án halt meg. Nagy Lászlóval közös sírban nyugszanak a budapesti Farkasréti temetőben. 2003-ban avatták fel a mellszobrát 101 éves édesanyja és testvére jelenlétében a lőrinci Kossuth téren. „Gyümölcsoltó” elnevezéssel – Nagy László és Szécsi Margit szellemében – 2000-ben művészeti társaság alakult a költőházaspár óbudai otthonában, amelyet fiuk, Nagy András grafikusművész szervezett. A társaságot a házaspár hagyatékát művészetükkel ápoló vagy értékrendjükhöz hű képző- és előadóművészek, filmesek, táncosok és zenészek alkotják. 2005-ben posztumusz Magyar Örökség-díjat kapott.