’’GÁTITANÁRÚR’’ – ahogy színész nemzedékek hívták – most lenne száz éves. A jellegzetes orgánumú, elsősorban versmondóként emlékezetes színész, Érdemes (1975) és Kiváló művész (1986), 1950 óta haláláig (1998) tanított a Színház-és Filmművészeti Főiskolán. Gáti József: 1915-1998.
Az ebben az évben 150 éves Színház-és Filmművészeti Egyetem – leánykori nevén Színművészeti Főiskola -. úgy hálálja meg egykori legendás tanárának 49(!) éves munkásságát, hogy az intézmény honlapján a tanárok névsorában nem szerepel. (Básti Lajos és Gellért Endre sem (!?) Ennyit az elődeink megbecsüléséről és a hagyomány tiszteletről.
Gáti József sajátos orgánumához, „sajátos” természet párosult. Tanítványai a megismerkedést követő egy-két évben rettegték a rabiátus természete miatt, majd tisztelték hallatlan tárgyi ismereteiért, majd rajongtak Érte, amikor a pályára kerülve hasznosították a Tőle tanultakat. Nincs nap, hogy az ország valamelyik színházának társalgójában ne hangzana el egy-egy „Gátitanárúr” sztori, vagy intelem.
Kálmán Györggyel a Bűnbeesés után-ban
1934-ben az Országos Színészegyesület színiiskolájában szerzett oklevelet. Színházi szerepléseit – talán – nem kísérték hangos sikerek. Számos színházban játszott, 1959-től – egy szezon kivételével – haláláig a Nemzeti Színház tagja volt. A sors – és a színházvezetők – nem halmozták el színpadi szerepekkel, így a színész képzésben, annak is a művészi beszéd tanításában teljesedett ki pályája. Rendkívül sokat foglalkozott a versmondásnak nemcsak gyakorlatával, hanem elméletével is. A versmondás, című könyve 1965-ben jelent meg és több kiadást ért meg, elsők között volt, aki hanglemezt mellékelt az elméleti tudnivalók mellé.
Pályáját – a színészpedagógia mellett – a rádió, mint kultúra közvetítő eszköz teljesítette ki. Eleinte, mint színész közreműködő és versmondó, majd később rádió-rendezőként a magyar-és világirodalom számtalan remekét alkalmazta rádióra és rendezte. Shakespeare sorozata a legkiválóbb színészek tolmácsolásában ma is gyakran hallható, egyébként nem múlik el hét, hogy a rádió ne ismételné valamely rendezését. Ezen produkciók felvételei közben a közreműködő színészek – akik többsége egykori tanítványa volt – „felsőfokú szakmai továbbképzésben” részesültek.
Emlékezetes az általa kezdeményezett tizenkét részes Thomas Mann sorozat, amelynek főszerepére megnyerte – az akkor már betegeskedő – Latinovits Zoltánt. Az egyenként ötven perces részek felvételén, kívülről tudta a teljes forgatókönyvet, fejből idézte nemcsak a klasszikusnak számító, hanem a sorozatszerkesztő által írt részeket is. Késhegyre menő harcot vívott a helyes magyar beszédért. Legendás légzéstechnikájával lenyűgözte pályatársait és tanítványait. A rádiófelvételek egyik legnehezebb feladata a színész számára – a mikrofon számára nem hallható – levegővétel, ennek utánozhatatlan mestere volt. Tanítványai közt legendák forognak közszájon, hogy milyen hosszúságú szövegeket tudott „egy-levegővel” elmondani, amely nem törte meg sem a vers ritmusát, sem értelmezését.
E sorok írójának megadatott, hogy több mint tíz éven keresztül a rádióban a munkatársaként mellette dolgozzon. A kérlelhetetlen vasfegyelem, amelyet megkövetelt nemcsak a környezetétől, hanem saját magától is, az enyhén szólva is „szarkasztikus” természete valójában egy szeretetreméltó és szeretetre vágyó szívet takart. Hölgyekkel szemben kevés Nála udvariasabb emberrel találkoztam.
A nehezebb sorsú tanítványait – a Rá jellemző – apró ravaszkodásokkal segítette: leküldte őket különböző ürüggyel vásárolni, vagy kávéért és ragaszkodott ahhoz, hogy az általa adott pénzből saját magának is vásároljon, vagy igyon meg egy kávét. Mindezt olyan tapintattal, vagy humorba ágyazva, hogy az érintettek csak jóval később jöttek rá a jótékonykodásra. Egész életében a legerősebb „légiós” cigarettát szívta, a feketekávéjába mindig beletett egy, de inkább két kanál nesscafét. A legdrágább svájci csokoládéval kínálta elsősorban a lány tanítványait. Bár ő nem igen ivott alkoholt, de akit meghívott a lakására, azt a legfinomabb, sokéves évjáratú italokkal kínálta. Manapság amikor sokunkat a testi kínok gyötörnek, gyakran emlegetjük legendássá vált mondását:„Apukám, ötven év fölött, amikor reggel fölébred és nem fáj semmije, akkor már nem él!”
Gáti József 1998 óta nincs közöttünk, de a technikának köszönhetően gyakran látjuk a TV-ben, halljuk a rádióban a mai is MODERN csodálatos versmondását. Talán egyszer még az egykori Főiskola honlapjára is fölkerül.