Connect with us

Nemzeti VERSeny

Versenyek

Nemzeti VERSeny

A VERSeny elsődleges célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, a magyar nyelv tisztaságának és sokszínűségének felvonultatása a költészet által, valamint a kulturális identitás erősítése.

A Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete a világ magyarságának, felmenő rendszerű, rendhagyó versmondó és versklip versenyt hirdet, valamennyi korosztály számára a nem hivatásos versmondók részére.

A találkozót a 2021-ben is megrendezzük, három fordulóban. 

RÉSZLETEK, MINDEN INFORMÁCIÓ ITT!

A jelentkezőknek az első fordulóban videót kell beküldeniük saját, rögzített versmondásukról, majd a továbbjutóknak videóklipet készíteniük, végül a döntő élőben zajlik a Nemzeti Színházban.

Díjakat az élő döntő versenyzői kapnak: a komoly pénzjutalmak mellett értékes különdjakban részesülnek a legjobbak. Emellett minden élő döntős versenyző emléklappal és tárgyjutalommal térhet haza, és a zsűri arany-, ezüst- és bronzminősítéseket nyújt át a versenyzőknek.

A nemzeti versENY facebook oldala ide kattintva elérhető!

A rendezvénysorozat támogatója:
a Nemzeti Kulturális Alap és a “30 éve szabadon” Emlékbizottság

Médiapartnerek:
a Versmondó folyóirat, a vers.hu és a Magyar Teátrum folyóirat

Continue Reading
You may also like...
Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További Versenyek

  • Versenyek

    Pilinszky János II. verseny

    By

    Jelentkezési határidő: 2021. május 1. Balatonkenese Közművelődési Intézmény és Könyvtára, a Magyar Versmondók Egyesületével és a Latinovits Emlékmű Alapítvánnyal együttműködésben, Pilinszky János születésének 100. halálának 40. évfordulója alkalmából megrendezi a Pilinszky János...

  • Versenyek

    V. Baranyi Ferenc szavalóverseny

    By

    A pilisi könyvtár a Gubányi Károly Általános Iskolával közösen V. alkalommal szervezi meg a Baranyi Ferenc szavalóversenyt, ezúttal a járvány miatt online középiskolások és felnőttek részére.

  • Versenyek

    Országos Piliszky János versmondó verseny – Balatonkenese

    By

    Szeretettel hívjuk az irodalom iránt érdeklődőket, úgy a versenyzőket és kísérőiket, mint a kedves versbarátokat. A balatonkenesei Közművelődési Intézmény és Könyvtár 2019. október 19-én, szombaton, 9:00-17:00 óra között megrendezi az I. ORSZÁGOS...

  • Versenyek

    “A Szó becsülete”

    By

    Regionális vers– és prózamondó verseny Wacha Imre tiszteletére Töltéstaván. Két kategóriában lehet indulni:általános iskola felső tagozatos (5.-8. évfolyam) és nyugdíjaskorú. FELHIVÁS 2020 JELENTKEZÉS „A szó becsülete” regionális vers– és prózamondó verseny KISS...

  • Versenyek

    “REGÖSÖK HÚRJÁN…” – TÁLTOS VILÁG

    By

    Lehetőség nyílik a páratlanul gazdag magyar költészet mellett a tradíciókra épülő helyi mesevilág népszerűsítésére, megjelenítésére.

BEJELENTKEZÉS

EDDIGI VERSEIM

MEGOSZTOTT VERSEK

VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Évfordulós költő: Radnóti Miklós



Radnóti Miklós 1909. május 5-én született Budapesten, a mai újlipótvárosi Kádár utca 8.-ban, asszimilált zsidó családban. Születése édesanyja, Grosz Ilona (1881–1909) és utónevet nem kapott fiú ikertestvére életébe került.[9] Édesapja, Glatter Jakab (1874–1921) kereskedő (a kornak megfelelő szóhasználattal: kereskedelmi utazó) […]

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top